Az infrastruktúrákról általában

Modern korunkban számos szolgáltatást veszünk igénybe egyszerűen és magától értetődő módon. A villanykapcsoló megnyomása, a vízcsap megnyitása, a számítógép vagy mobiltelefon bekapcsolása nyomán teljesen természetesnek vesszük, hogy szükség esetén kigyulladnak a lámpáink, nekiállhatunk főzni vagy szomjunkat oltani, esetleg virágot öntözni, illetve életre kelnek elektromos háztartási berendezéseink, valamint csevegésre és böngészésre készen állnak mobil IT eszközeink.

Átlagos felhasználóként ritkán kell belegondolnunk, hogy az egyszerűen elérhető alapvető szolgáltatások mögött kiterjedt és komplex rendszerek húzódnak meg, a folyamatos szolgáltatást, illetve rendelkezésre állást biztosítva, amelyek a háttérben lehetővé teszik az igényeink, szeszélyeink szerinti pillanatnyi fogyasztást. Másrészt a Föld szerencsésebb fertályán élve azzal is ritkábban foglalkozunk, hogy a világ más részein még napirenden van a nálunk már élvezett szolgáltatásokhoz szükséges infrastruktúrák kiépítése.

Globális méretekben is egyre növekvő kihívást jelent a szóbanforgó infrastruktúrák kiépítése, a meglévők fenntartása, illetve a növekvő igényekhez igazodó fejlesztése.

A kifejezés, amely közel kétszáz évvel ezelőtt eredetileg a vasúti közlekedés alépítményére vonatkozott, mára gyakorlatilag minden, a szolgáltatások mögött meghúzódó, műszakilag szükséges fizikai rendszert, hálózatot jelent.

A McKinsey tanácsadó cég felmérése szerint a tág értelemben vett infrastruktúra 9 600 milliárd dolláros éves ráfordítást könyvelhetett el öt évvel ezelőtt, ami a világ összesített GDP-jének 14 százalékát tette ki. Ennek az összegnek több mint 15 százalékát képviselte a szűkebben vett, energetikai, vízközmű és telekom infrastruktúra részaránya.

Ennek a globális infrastruktúrának a fenntartása és fejlesztése egyre nagyobb finanszírozási kihívást is jelent.  Beruházási tekintetben a fenti, széles értelemben vett infrastruktúrának 2 500 milliárd dolláros éves költségvonzata van a jelenlegi szinten, de az igények kielégítéséhez szükséges feltételek megteremtése 3 300 milliárd dolláros ráfordítást követelne a McKinsey szerint. Az OECD vonatkozó tanulmánya a 2030-ig terjedő horizonton 50 ezer milliárd dollárra rúgó finanszírozási hiányt számszerűsít.

Milyen kihívások indokolják a horribilis fejlesztési ráfordításokat? A világ számos területén mutatkozó, alapinfrastruktúra kiépítése iránti igény mellett számos tényező mutatkozik a fejlett országokban is a World Energy Council szerint. A klímaváltozékonyság erősödésével fokozott szükség mutatkozik főleg az energetikai és vízközmű infrastruktúra ütésállóvá tételére, önállóan is kezelendő kérdéskör a víz-energetika kölcsönhatás-rendszer, végül, de nem utolsósorban az automatikusan vezérelt nagy infrastruktúra rendszerek kiberbiztonságának fenntartása is egyre több fejtörést okoz.

Hazánk helyzete sem kivétel a világ fejlettebb részének problémái alól. A jelzett infrastruktúrák üzemeltetése egyre nehezebb. Súlyos és alapvető ellentmondások rejlenek a helyzetben. Egyrészt nyilvánvalóan tőkeigényes tevékenységekről van szó, ahol a folyamatos beruházásigényt gyakran eltakarja a korábbi időszakokban stabilan megépített hálózati eszközök hosszú élettartama, illetve hosszú értékcsökkenési leírása, amit szűkösebb időkben „tartalékként” is lehet használni, a megújítás finanszírozásának elhalasztására. Másrészt a világgazdaság súlypontja látványosan eltolódott a mezőgazdasági, majd az ipari tevékenységektől a szolgáltatásként értelmezett, egyre növekvő részarányban tudásalapú hozzáadott értéket tartalmazó tevékenységek felé, amelyek a „digitális gazdaság” szabályainak értelmében közel zéró határköltséggel képesek robbanásszerűen elterjeszteni innovatív szolgáltatásokat, így viszont egyre inkább leszoktatva a fogyasztókat a magas állandó költségű fizikai háttér igénybevételének megfizetési hajlandóságáról.

Pedig ez a háttér vaskosan jelen van, nemcsak a hagyományos víz- és energiaszolgáltatásban, hanem az új távközlési szolgáltatások minden fejlett verziója mögött is.

Jelzésszerűen tekintsük át a hazai tényeket. Magyarországon a lakosság 95 százaléka van bekötve a vezetékes ivóvízellátásba és 75 százalék a csatornahálózatba. A víziközművek hálózata teszi lehetővé a közüzemi vízellátás keretében 450 millió köbméter ivóvíz biztosítását a 250 milliárd forintos piacon.

Az energetikai szektorban 240 Terajoule (8,5 milliárd köbméter) éves földgázigényünk  – mintegy 600 milliárd forintos piac – kiszolgálása mögött közel 5 900 km nagynyomású szállítóvezeték és 7 kompresszorállomás, valamint majdnem 84 000 km elosztóhálózati vezeték rejlik, nem beszélve a földalatti gáztárolókról. Hasonlóképpen vezetékes, hálózatos infrastruktúráról beszélünk a távhőszolgáltatás tekintetében, amely 94 településünkön 650 ezer lakást érint.

Ami a villamosenergiát illeti, a 38.6 terawattórás nettó fogyasztási igény kielégítéséhez közel 5 000 kilométer hosszúságú nagyfeszültségű átviteli vezetékrendszert kell üzemeltetni több mint 3 800 km nyomvonalon, 32 átviteli alállomás segítségével, és ehhez járul a mindösszesen 160 ezer kilométert is meghaladó nagy-, közép- és kisfeszültségű elosztóhálózati rendszer. Ez a rendszer köti össze hagyományosan az erőműveket a fogyasztókkal, és minél inkább elmozdul a világ a nem-hagyományos áramtermelési módozatok felé, annál inkább merül fel a hálózatfejlesztés szükségessége is.

A dolgok természetéből fakadóan a távközlési piacon még inkább hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni, hogy a mintegy 80 százalékos hazai internetes lefedettség, illetve a gyakorlatilag teljes mobil telefonos ellátottság alapját kontinentális és transzkontinentális kábelek rengetege teszi lehetővé, illetve 7 600 bázisállomás, amelyek száma várhatóan drámai gyarapodást mutat a jövő 5. generációs hálózatának kiépítése során.

A fenti szolgáltatások igénybevételének háztartási kiadásokra vetített mértéke sem elhanyagolható. 2016-ban az átlagosan egy főre jutó víz- és szennyvízszolgáltatás költsége 26 644 Ft-ot tett ki, a vezetékes földgázra és a villamos energiára 45 346, illetve 43 278 Ft jutott, míg a távhőre 12 304 Ft, a hírközlési szolgáltatásokhoz pedig 70 606 Ft fajlagos háztartási kiadás társult.    

A vezetékes-hálózatos infrastruktúra rendszerek tehát nagyon hosszú ideig velünk lesznek, és egyre jobban el kell gondolkodnunk azon, hogyan maradhatnak észrevétlenek a háttérben – vagyis problémamentesen fenntartott, fejlesztett és üzemeltetett rendszerek.